Beszámolóm a 2019-es évről

Ez lesz a negyedik évem, amikor számvetést készítek, hogy mivel foglalkoztam. A lista nagyon nem szokott egyébként változni, sok a visszatérő, de mindig van egy-két új elem.

checklist.png

Érden Élni Érde(m|k)es blog

Kezdem szokás szerint a blogommal. Nem erőltettem meg magam, csodálkozva nézem, hogy csak 10 bejegyzésem volt az évben. Ez köszönhető annak is, hogy egyes tevékenységek átmentek Facebookra és annak is, hogy választási év volt, amiből kivettem a részemet, azzal foglalkoztam.

Idénre sem ígérek nagy aktivitást, de ide fogom kitenni, ami szerintem nem illik, vagy nem fér bele a képviselői oldalamba. A Facebook oldalam is megvan, kicsit vegetál, 800 alatti kedvelővel.

Mind a blog, mind a Facebook oldal havi 5-600 megtekintést produkál úgy, hogy régebbi cikkekre találnak az emberek és azokat olvassák újra.

Érdekfeszítő

2019 nagy nyertese egyértelműen az érdi sajtótükör. Tavaly lett öt éves és kikerült a 25 ezredik bejegyzés is. A weboldal és az FB oldal is szépen megy, előbbinek több, mint 40 ezer látogatója volt az évben, utóbbi átlépte az 1000 kedvelőt és követőt.

Mindehhez hozzáteszem, hogy összesen 7520 percet foglalkoztam vele, amiben benne volt a hírek felkutatása, átfutása, közzététele, az oldal frissítése, technikai háttér fejlesztése. Látogatónként kb 20 másodpercbe került az oldal fenntartása.

Még mindig egyedülálló az eseménynaptára, de meglepő módon már nem ez vezeti a látogatottsági statisztikát. A leglátogatottabb oldal ugyanis a közmű kategória! Ez számomra meglepő, bár egyébként teljesen logikus.

ÉrdiPaletta

Most év elején számot vetettem, hogy mekkora a teherbírásom és mit tudok folytatni nyugodt szívvel. Ebből az esett ki, hogy az ÉrdiPalettának a jelenlegi életemben nem maradt hely.

Szerintem jó kis oldal volt, értem el vele sikereket. Viszont abszolút nem kapta meg azt a figyelmet, amit érdemelt volna a részemről. Csak gyűltek a feladatok vele kapcsolatban, és most januárban azt vettem észre, hogy tavaly összesen egy napot sem foglalkoztam vele.

Ez sok mindennek betudható, a legjelentősebb indok az volt, hogy míg a többi oldalamnál és projektemnél vagy egyedül, vagy kis csapatban dolgozok, addig itt szó szerint több száz résztvevővel kellene a kapcsolatot tartanom. Ez pedig olyan mennyiségű időt igényel, amivel nem rendelkezem, olyan mennyiségű munkát, ami nem fér bele az életembe jelenleg.

Ezért az ÉrdiPalettát bezártam.

Ha valaki szeretné átvenni, nyitott vagyok rá, én is tervezem, hogy visszatérek rá később, ha úgy hozza az élet, de jelenlegi állapotában sajnos nincs jövője.

Facebook csoportok

Ezekben is visszavettem, leginkább a politikai szerepvállalásom miatt. Posztoltam ezt-azt, főleg információkat, értesüléseket, de nem erőltettem rá egy csoportra sem a világnézetemet, vagy aktuális szerepvállalásomat. Mondjuk ez megszokott tőlem, nem vagyok az a véresszájú fajta.

Ennek ellenére több csoportból kidobtak, a válasz mindig valami nevetséges volt. De nem is bánom, nincs időm ilyen módon "fórumozni", emberekkel beszélgetni a neten. Az erre szánt időt inkább másra fordítom, mindenki jobban jár.

Közéleti FB oldal

Ez a másik nagy nyertese részemről a tavalyi évnek. Hosszas megbeszélések után visszaléptem és nem indultam független polgármesterként, hanem beálltam Csőzik László csapatába. A munkát oda csoportosítva nyertem a 4. választókerületben októberben.

Előtte is és azóta még inkább keményen dolgozok ezen a területen, megpróbálok annyit tenni most már hivatalosan is, amennyit csak tudok. Tennivaló pedig van bőven, nem néztem meg részletesen a listámat (folyamatosan vezetem, mikor mi történt), de szerintem nem volt olyan nap, hogy nem kaptam emailt, telefonhívást, vagy FB üzenetet valamivel kapcsolatban.

Létrehoztam egy weboldalt is, ahol általában nagyobb terjedelmű bejegyzéseket teszek közzé, amiknek szerintem nem a Facebook rendszerében lenne a helye. Erről megvan a saját jól megfontolt véleményem, egy pohár bor mellett szívesen elmondom. Bár annyian szeretnének meghívni egy sörre, hogy lehet rá kellene szoknom.

Több szót erre nem vesztegetek, nem szeretném keverni a blogomat és a közéleti részemet, én mindig tudom, milyen sapka van rajtam.

Járókelő

Tovább foglalkoztam a Járókelővel is. Sajnos nem sikerült annyira beindítani Érden, mint szerettem volna, de vannak sikereink. Folyamatosan érkeznek bejelentések, és ami még fontosabb, hogy sok válasz is jön és megoldott eseteink is vannak szép számmal.

Egyebek

Szokás szerint voltam lakossági fórumokon, megemlékezéseken, túrákon, van néhány új (és régi) ötletem, amiknek jó gazdát keresek...

Címkék: blog weboldal éves beszámoló 2019 Facebook Érdekfeszítő ÉrdiPaletta

2020.02.11. 08:20 Érden Élni Érdemes

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

1% (3) 2016 (1) 2017 (1) 2018 (1) 2019 (1) adó (15) alapítvány (15) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) beszámoló (1) birkózás (1) blog (6) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (8) egyesület (5) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (6) ÉrdiPaletta (4) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (3) Facebook (5) facebook (1) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (9) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (4) Interspar (1) iskola (11) Járókelő (1) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (57) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (29) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) oktatás (2) önkéntes (1) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (72) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (13) Szent István (2) szja (4) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (25) weboldal (5) záportározó (1) zene (5)