Közmeghallgatás 2018.

2018. november 29-én, 17:00-tól közmeghallgatás volt a Polgárok Házában. Én 17:48-re értem oda, de még nem kezdődött el, még mindig csak ott tartott, hogy az alpolgármesterek ismertették a megvalósult, a futó és a jövőbeli fejlesztéseket (vagyis a szokásos sajtótájékoztatót tartották). Ezek után mindenki feltehette a kérdéseit és jöttek a válaszok. Nem a péniszirigység miatt, de a a három órából egyet beszéltek a lakosok. Akik egyébként nem nagyon képviselték magukat és sokan el is mentek a kérdés feltevése után, gondolom a csúszás miatt.

Itt a Facebook tudósítást olvashatjátok nagyjából egy az egyben.

emberek.jpg

Na, talán kezdődik...

Egyébként Simó Károly alpolgármester tartja a meghallgatást. Jelen van még Bács István alpolgármester, a képviselők nagyjából fele, néhány önkormányzati cég vezetője, pár funkcionárius, és olyan 30-40 lakos.

Első kérdés: nagy ívűek a tervek, de ezt megszoktuk a választások előtt. Fideszes vagyok, és Érdre költöztünk sajnos. Egyetlen szót sem lehet hallani arról, hogy nagyon jó a vonatközlekedés, de a vonatra menők hol tudnak parkolni? A parkolók 8 óra környékén megtelnek. Mindent a Budai úton lehet intézni, mi a terv, lesz-e új parkoló, a vonattal közlekedők is meg tudjanak állni valahol. Most festettek fel új csíkokat, ezzel kb 15 kocsival kevesebb fér el, eltűnt a ruhagyűjtő, nincs szelektív hulladékgyűjtő. Ez nem megoldás, mert most messzebbre kell vinni, vagy csak kidobom a kukába. Az Érdi Újságban olvastam, hogy évente 6 zöldhulladékos zsákot visznek el, mindenhol sokkal gyakrabban és többet visznek. Nem tudjuk hova tenni az avart, égetni nem akarunk, ha jövőre esetleg azt szavazzák meg, hogy nem viszik el a zöldhulladékot, akkor mi lesz?

A Bajcsyn és a Riminyákin, a Bem téren homokzsákok vannak. Tavaly márciusban újították fel a környéket, és ezek a homozsákok ugyanúgy vannak. Nagyon sok ember lesz az újítások és fejlesztések miatt, de nincs itt egy közösségi ház, kultúrház. Sokan építkeznek, nagy lesz a forgalom, nagyon be van határolva, lassan épülnek az utak, mi lesz a vízelvezetéssel.

Jövőre lesz az önkormányzati választás, 56 ezer körüli választó volt Érden, 8 ezer szavazott TMA-ra, kb 5 ezer szavazott a független jelöltre. Mit tesznek, hogy élhetőbb legyen a város? Nem hiszem, hogy a járásbíróság, vagy a jégcsarnok ennyi embert vonzana, de a személyzet, az oda menők mégis nagy forgalmat fog generálni.

Következő kérdező: 40 éve lakom itt, általános panaszt szeretnék megosztani. Tudom, hogy magáncég beruházás az érdligeti Lidl telek, figyelemmel kísérem, mi történik itt. Tíz éve aláírtunk egy papírt a Lidlnek, hogy egyesíthetik a telkeket, 2014-ben hozta le az Érdi Újság, hogy TMA és a Lidl cég vezetője egyezséget kötött, hogy 2016-ban kezdik az építkezést. Felvonult egy társaság és tőlem kérdezgették a szomszédok, hogy mi történik, de nem ők voltak. Két-három buszmegálló, mert a központban egy csomó üzlet van, de 70-80 éves emberek várnak a buszra, egymásnak segítünk, hogy fel tudjuk vinni a bevásárolókocsijainkat a buszra. Rengeteg a nyugdíjas, nincs mindenkinek pénze arra, hogy a két kis boltban levő árakat megfizesse. 15-20%-os árkülönbözettel lehet ott vásárolni, ami a mai nyugdíjaknál nagyon számít.

Annak idején az önkormányzat azzal állította le a Lidl építkezést, hogy nem elég szép, nem való a városközpontba, az alvárosközpontba. Most szebb az a telek? Szerencsések vagyunk, mert nálunk volt először vezetékes víz és csapadékelvezetés. Akkor számoltuk, hogy a környék csapadékvizét el tudja vezetni, de az áteresztő gyűrű akkor amekkora. Csináltak víznyelőt, ami bevezetné az árokba a vizet, de a padkák csak murvával vannak megoldva. A murvát a víz lemosta, bemosta az elvezetőben, és nem ott folyik az esővíz, ahol kellene. Aki tisztítja az árkot, az meg mellé teszi, ami miatt megint nem tud belefolyni és a kertekbe folyik a víz. Nálunk fejeződik le a lejtő, nálunk ülepedik le a hordalék. Mi kiszedtük, évente egyszer eddig elvitték a hordalékkupacot. Most emailben kértem a köztereseket, hogy csináljanak valamit, akkor vissza sem jeleztek. Mikor idén tisztították a közelben az árkot, akkor azt mondták, hogy nincs szerszámuk, pedig lapát volt a kezükben. Akármilyen záportározót csinálnak, ha a meglevő csapadékvíz-elvezető rendszer nem úgy működik, ahogy kellene. Megnéztem a Fürdő utcát, az egy új építkezés, ugyanez a helyzet, a víznyelők tele vannak szeméttel, falevéllel, murvával, és nem vezetik le a csapadékvizet. Megint az úton fog folyni és bemegy a kertekbe.

A közvilágítás nagyon jó volt, a fejlesztés után tudomásul vettük, hogy nem lesz olyan jó, de egyes mellékutcákon csak elemlámpával tudnak hazamenni, mert nem lehet rajtuk közlekedni, olyan gyenge a világítás. Ez nem felel meg egy mai megyei jogú városnak. Épül és szépül az orvosi rendelőnk, de nincs megoldva a közlekedés. Nagyon sok idős jár oda, akik nem vezetnek, nem kocsival járnak, hanem busszal. Óránként van busz, kivéve a reggeli és esti csúcsidőszakban. Legalább fél óránként egy kisebb buszt, körforgalomban ki kellene harcolni. Nem tudom, hogy a Volánra tartozik-e, tudom, hogy nem lenne rentábilis, de remélem legalább ennyit megérdemlünk. Nagyon nehezen tudtam megoldani az orvoshoz járást.

Következő kérdező: a Modern Városok programja tartalmazza az ÉTCS és ÉTV francia részének kivásárlását. Itt vagyunk a Duna mellett és az országosnál 40%-kal drágább a víz és a csatorna. Építményadóból viszont az megyei jogú városok között jól állunk, annyit fizetünk, mint az összes többi MJV együtt. Már Hódmezővásárhelyen is 100 négyzetméterig nincs építményadó. Három évvel ezelőtt felvetettem már a lakótelepi nyomásfokozót, ami harminc éve nem üzemel. Áldatlan a parkolási helyzet a lakótelepen, ezt a nyomásfokozót meg kellene szüntetni, 15 kocsi biztosan odaférne. A csapadékvízelvezetésnél probléma van, az óvodánál homokzsákok vannak. Nagyon sokba került ez a beruházás, meg kellett volna nézni, mi okozta eddig ezeket a beázásokat. Betonelemekből építik az árkot, én úgy látom, hogy csak nagy esőnél van baj, mert az átereszek nincsenek karban tartva, ki kellett volna pucolni és nem került volna ennyibe a beruházás. Új kutat fúrtak Ófaluban, mikor lesz ebből strandfürdő, elég meleg-e a víz, az uszodákat nem lehet használni ilyen célra természetesen. A csapadékvízelvezető csatornákat, átereszeket, víznyelőket tisztítani kellene, sok helyzetet megoldhatnánk ezzel. Egyes helyeken ahol a szegély nem folytatólagos, hogy a víz át tudjon menni és be tudjon folyni az árokba: ezek is eldugultak, ezzel az utat is óvnánk.

Következő kérdező: az előző közeghallgatás alapján gondolkoztam, hogy érdemes-e eljönni. Javasolnám, hogy az Érdi TV műsorába be lehetne iktatni, közvetíteni. Szembesülnének az emberek, hogy nem csak FB-n lehet hőbörögni. Szeretném megdicsérni az önkormányzatot, mert biztosan benne van az önkormányzat keze az Érd Alsói váró felújításához. A vízelvezetésnél ténylegesen átvették a munkát? Akkor a városüzemeltetésnek kellene üzemeltetnie. Van olyan hely, ahol a cső vizet még nem látott, mert a víz felfele nem megy. A víz-csatorna sok helyen együtt van, olcsóbban működhetne. Érden miért van kettő. Az aluljáró menekülősávja meg fog épülni? Elmúlt tizen év és nem állna a másik körforgalomban a kocsisor. Emlékszem, amikor a polgármester átadta a postát, és örült neki, hogy majd ott lehet parkolni. Na ott sehol nem lehet parkolni a környező utcákban. Több baleset volt a közelmúltban, általában nem a sebességekkel van baj, hanem a Kreszt általában módosítani kellene, mert életszerűtlen. A nyár közepén, 40 fokban miért van 30-as tábla? Az érdi buszok hajszálrendesen közlekednek, ezek szerint az 50 és 30 közötti tempót valahogy át tudják hidalni, mert nem késnek. Be kéne vonni a Volánt, mert egy csomó olyan buszjárat van, aminek nem kellene bemenni a két körforgalomba. Mennyivel szellősebb lennének a körforgalmak. Városközpontban a két korforgalom között egy komoly aluljáró kellene, mert a jelenlegi zebrák megbénítják a közlekedést. Valószínűleg a kormány is adna erre pénzt. Mozgólépcső kellene, könnyebb közlekedés lenne.

Következő kérdező: Tőlem nem messze történt az egyik baleset, elvárnák az emberek, hogy ahol orvosi rendelő van, gyógyszertár van, ott zebra is kellene. Megcsinálták a vízelvezetést, az út és a járda között nem hogy kerékpárutat építettek volna oda, inkább felszórták murvával. Ez tönkremegy, nem lehet elvárni az emberektől, hogy ezt a murvát az emberek szedjék ki az árkokból, mert ezek tömik el az átereszeket, hömpölyög az úton a víz. Ugyanúgy fizetünk adót, de ugyanaz a járda van nálunk, az iskoláig megcsinálták a járdát és vízelvezetést, de előttünk ugyanúgy van hagyva a járda 65 óta. Aki erre jön, látja a rossz járdát, a homokzsákokat, a töredezett aszfaltot. Ez fontosabb lenne, mint némelyik beruházás. Emberibb körülmények kellenének. A csatornánál volt Uniós pénz is, volt rá kamat is, a teljes összeggel kellene elszámolni, mert szerintem több is visszajárna, mint amit most vissza akarnak adni.

Következő kérdező: megoldódott a házszámtábla-problémám, megkaptam az iratot, kicseréltem a kártyámat, majd kaptam egy levelet, hogy tegyem ki a szabvány házszámtáblát, fotózzam le és küldjem be az illetékes hatóságnál. Amit én meg is fogok tenni. De egyébként katasztrofális, hogy Érden hány és milyen házszámtábla van vagy éppen nincs. Van ilyen szabály, de be is kellene tartatni. Az Érdi Újság terjesztését nem tudják megoldani, nem megyek benne, hogy milyen a tájékoztatás, mennyire egyoldalú, de évek óta nem tudjuk elérni, hogy visszajelzés, olvasói levél, vagy hasonló rovat legyen. Nem trend, jobb a békesség, de jobb lenne, ha ilyen lenne az újságban.

Következő kérdező: az újságban legalább két oldal legyen az ellenzéknek, mert aki nem Fideszes, annak is jusson el a tudatáig, hogy itt mi történik. Nem az lenne benne, hogy az a három-négy senkiházi ellenzéki osztja az észt. El lehet számolni a képviselők munkájával. Vesszőparipám a csatornaügy, bemutatom az iratokat, megkaptuk az Uniós pénzt, 20e bekötést mondtak, 22 ezret is mondtak, és most 17 ezer háztartással szeretnének elszámolni. Ez nagy különbség, ez hatalmas összeg.

Következő kérdező: többször elhangzott, hogy ha szerencsénk van, ha éppen bejön... van valami tudatos költségvetés-tervezés? Van valami előrelátás. Vannak itt pénzek ide-oda, van-e terve, ütemezés, amit láthatnánk, szempontok, mennyi ebben a véletlenszerű és mennyi a tervezhető? Ha nem sikerül a fejlesztés, nem jön össze a közbeszerzés, akkor priorizálni kellene. A karbantartással mi lesz? Az előző csapadék-elvezetés is sokkal jobban működhetett volna, ha karban lett volna tartva. Tudom, a kiépítés nagyon jövedelmező. A rendőrség miért nem veszi figyelembe a sebességkorlátozást? Nincs járda, keskeny az út, tönkretéve az út, a rendőrök meg nem mérnek, nem járőröznek ezzel kapcsolatban. Nagy a forgalom, sokan építkeznek, de az utak ezt nem bírják, karban kellene tartani. Nem lehet kitérni az utakon, keskenyek. Van csatornánk, érzem a csatornabűzt. Élhetőbbé kellene tenni Érdet. Ha van pénz, de nincs munkaerő, akkor priorizálni kellene, a munkaerőt oda csoportosítani, amivel az érdiek életét lehetne jobbá tenni. A tüzelést is jobban kellene ellenőrizni, mert a levegő nagyon rossz. Önkormányzat vagy katasztrófavédelem utánanézhetne ennek a fojtogató füstnek. A kutakkal kapcsolatban mi a helyzet? Erről miért nem ír a helyi újság? Sokoldalúbbá kellene tenni az újságot, Érdről szóljon, az embereket érdeklő dolgokról és ne propagandáról.

Következő hozzászóló: a sportlétesítmények rendben vannak, de mi a helyzet a kulturális létesítményekkel. A könyvtárnak kicsi a helye, nem lehet ott egy normális rendezvényt tartani. A parkvárosi fiókkönyvtár nem egy könyvtár. A téglagyárnál volt valami létesítmény, ami a Dunát is bevonná, szabadidőre. A füstöléssel kapcsolatban: tájékoztatás kellene, a gyerekekkel kellene kezdeni, ők fogékonyak. A levegő szörnyű, nem lehet kimenni, nem lehet szellőztetni.

Következő kérdező: a Bem tér rendezésekor az M7 lejárót is szélesítették, de mikor fejezik be? Az utolsó száz méteren nincs zajmérő fal. Ez nyáron, a nyitott ablaknál nagyon zavaró, főleg éjszaka.

Következő kérdező: Érden sok olyan terület van, ami védett, szép a környezet. Érdekes a növényvilág, a madarak, ezek a területek óriási jelentőségűek. Oda lehetne kirándulásokat tervezni, szervezni, de a kihelyezett információs táblákat, jelzéseket senki nem tartja karban. A szelektív gyűjtésnél az üveg gyűjtést mikor fogják bevezetni?

Következő kérdés: az utunk elég nagy forgalma bonyolít le, de a csatlakozó utak silányak, a murvát lemossa az eső. A frissen felújított aszfalton megy a víz, meg kellene védeni, és csak a vízelvezetőket kellene tisztítani. Nem biztos, hogy az ott lakóknak kellene a bemosott murvát kipucolniuk. A lámpatestek olyanok, amilyenek, ahol a növényzet eltakarja a lámpatesteket, azokat össze kellene szedni, ezt egy előző közmeghallgatáson meg is ígérték. Segítene, hogy az a kis fény is eljusson az úttestig.

Következő kérdés: először vagyok közmeghallgatáson mint lakos. Hivatalnokként már vettem részt párszor. Nem látom a városvezetésben, hogy úgy üzemeltetnék a várost, hogy a lakók bizalmát elnyerjék. Nagyon klasszak az építkezések, de ha nincs karbantartás, akkor mi értelme? Levágják a füvet, és három év múlva még mindig ott van, ha az eső el nem mossa. Ha elmossa, akkor az átereszen köt ki. Az új utakat műszakilag ki nézi át? A csapadékvizeket több száz méreten át nem tudja levezetni, kilométerekig hömpölyög a víz. Hol a hivatalnak az érdekérvényesítő ereje? Miért nincs? A világítással nem sokat foglalkozok, mert világos lett, ahogy ígérték. Néztem az új világítást, hogy meg kellett állnom, mert éveken keresztül tudtam, hol kell befordulni. Most nem tudtam, mert nem láttam. Azelőtt a közútkezelő előírta, hogy a gyalogátkelőhelynél milyen világítás kell. Nem hagytam a közútkezelőt, míg ki nem cserélték a közlekedési lámpákat, mert ha világos van, nem lehetett látni. Addig bombáztam, míg meg nem csinálták. Ehhez nem pénz kell, ehhez észre kell venni a dolgokat, ehhez érdekérvényesítés kell, ehhez kitartás kell. Újítjuk fel a vasutat, évekig bombáztam a MÁVot, hogy a két vasút közötti részt tegyék rendbe, vágják le a füvet. Megírtam, hogy levágom én és küldöm a számlát, erre levágták a füvet és elhordták a hulladékot. Ha kevés a közterületes, akkor megbízok valakit. Egyből megjelentek, amikor a szomszéd építkezni kezdett, előtte még sosem láttam őket. Miért nem intézzük ezt normálisan? Évi egyszeri faszállításnál ingyenes behajtás, építkezésnél kis nyugalom, nem egyből a büntetés. Érden nagyon szép fák vannak, ezeket lajstromba kellene venni. Segíteni a tulajdonost gallyazással. Aztán jön egy építkező és kitúr hatalmas öreg fákat. Nagy gondok vannak a város üzemeltetéssel. Egy dicséret azért jár: nagyon örülök a zöldhulladék elszállításnak, örülök a szelektív szállításnak és hogy nálunk elviszik még a szemetet. A képviselőtestület álljon elő önálló javaslatokkal, legyenek felelősök, egy komoly műszaki gárda. Mert a tervet nem nézik meg, nem értenek hozzá, elfogadják, ahogy van.

Következő kérdező: a komoly távlati fejlesztések mellett gondolkodnak-e levegő-tisztaság mérő berendezést telepíteni? Az Érdiek megérdemlik azt, hogy eldöntsék, mit csináljanak a levegőminőségtől függően, és akik kocsiba ülnek, talán azok is meggondolják.

Válaszok: amire helyszínen tudunk válaszolni, azt megadjuk, amire nem tudunk, azt megválaszoljuk levélben.

Parkolóhelyek a vasútnál és a belvárosban. Egy 2009-es tanulmány szerint 2 ezer parkoló hiányzik Érdről. A MÁV tervez ez P+R parkolót. A ruhagyűjtőt nem az önkormányzat működteti, de áldatlan állapotok voltak, nem működött. A szelektív gyűjtés működik, de nem közterületen, hanem mindenki megkapta a kukáit, abban gyűjtse. Ha nem fér bele, akkor a hulladékudvarban le lehet adni. A zöldhulladék esetében nem új a 6 zsák, hanem évek óta fél köbméter van kiírva. Javaslom a komposztálást, ez a jövő, olcsóbb a társadalomnak és jobb a lakosoknak is. Ha nem elég a 6 zsák, akkor lehet venni zsákot, amit el is szállítanak, benne van az árában a szolgáltatás. Ennyit tud a szolgáltató jelenleg a költségvetéséből vállalni.

Homokzsákok: van, ahol még nincs vége a beruházásnak. A Bem térnél az a helyzet állt elő, hogy oda folyik az M7 vize, és ez nem annyi, amennyit az autópálya-építők jeleztek. Kiépült egy kapacitás, ami nem erre készült, de most készül a bővítés, amivel ezt tovább lehet vezetni.

Jégcsarnok: nem az önkormányzat, hanem egy egyesület építi. Jó dolog, ha az önkormányzat anyagi hozzájárulás nélkül tud egy ilyen építményt tető alá hozni, ami jó lesz az érdieknek. Említették a prioritást, ez egy olyan volt, ami nem került az önkormányzatnak pénzbe, de hasznos lesz. Járásbíróság kell Érdre, hogy ne Budaörsre kelljen járni. Folyamatosan tájékoztatjuk a fejlesztésekről a lakosokat, nem akarok politikát, majd a lakosság eldönti, hogy melyik programot fogja támogatni a választásoknál.

Lidl: ez egy patthelyzet. A telket túl drágán vették, ezért eladni nem tudják. Olyan 300 millió forintért vette, változott a piac, az a telek nem ér annyit, ezért olcsóbban nem adja el. Kényszeríteni nem lehet, hogy beruházzon. Az önkormányzat részéről több próbálkozás volt a megegyezésre, változtak a jogszabályok. Jól tette a tervtanács, hogy az alközpontba egy dobozt tegyen a Lidl, mert több évtizedre ott maradt volna. Jó lenne ott ez a lehetőség, de az önkormányzat nem fog boltot nyitni.

Egyetértek a csapadékvíz-elvezetési problémákkal. De a probléma nem ott keletkezik, ahol jelentkezik. Például beépül egy nagy terület, és annak a vize befolyik oda. Ha csak kegy utcát kellene megoldani, akkor elindulunk és megoldjuk. de nagy területről van szó, amit meg kell tervezni, pénzbe kerül, de tárgyalunk a diósdi és törökbálinti önkormányzatokkal, mert onnan is jön.

Világítás: igen sok szakértő szerint jobb világítást és hatékonyabb üzemeltetést jelent. Az önkormányzatnak nem került pénzébe a felújítás, ezt a kivitelező vállalta. A lombokat valóban vissza kell nyírni, hogy rendesen világítson.

ÉTCS-ÉTV kiváltása továbbra is asztalon van. A privatizációnál 20 éves szerződés készült, ez alapján 25% részük van benne. A tárgyalások folytatódnak, az állam képviselői tárgyalnak, a pénzügyi fedezetet a kormány adja. Nem csak Érden, hanem több településen is jelen vannak, a tárgyalások folynak. Ezek a közművek érdi illetve állami tulajdonba fognak kerülnek. A díjakat már nem az önkormányzat szabja meg. Jó lenne ezt a helyzetet rendezni, a közműcégek legyenek közösségi tulajdonban. A csatornázási program benyújtása nagy értékű pályázat volt. Bement a kormányhoz, elment Brüsszelbe, amit ők nem támogatták. Azért, mert a francia cég privatizációs része nem tetszett nekik. Ezért került külön cégbe a csatornázás, hogy ezt Brüsszel elfogadja. Az ÉTV nem átlátható, de a külön kiszervezett ÉTCS már támogatható volt. Célszerű lenne egybeforrasztani őket. Polgármester úr nagyon szeretné, ennek egyelőre az Uniós támogatás miatt nincs itt az ideje.

Építményadó: más MJV-kben magasabb az adó, el fogom küldeni a számokat. Ha kisebb az adó, akkor kevesebbet lehet költeni a közös dolgainkra. Az iparűzési adóról is beszéltem már, mert például Győrben ez egy főre 200 ezer forint, Érden 19 ezer. Ha Győrben kivételeket tesznek és nem kell annyi építményadót fizetni, az megléphető. El kell érni, ezen dolgozunk, hogy 6 milliárd forint iparűzési adó legyen Érden és akkor rendben leszünk. Az építményadóból nem lehet utakat építeni, mert 20-30 évi adóból lehetne utat építeni. Az adó átlagos nagyságú, és komoly kedvezmények vannak, amiket igénybe lehet venni.

Amikor felépültek a társasházak a Budai úton, akkor elvileg építettek parkolót. Viszont az ott dolgozók is ott parkolnak. Az ún. murvás parkoló nem is parkoló, az egy komoly építési telek a központban. Egy parkolóház építése lenne jó, ezt megvizsgálták szakértők, és arra jutottak, hogy csak akkor lenne értelme, ha fizetős lenne a parkolás. Ez egy vita, amit le kell folytatni a lakókkal, amik egyelőre nem akarnak. Ez nem probléma, de ennek például ez az egyik hátulütője.

A vízelvezetés méretesése megfelelő, a szakértők kiszámolták. A homokzsákok egyes helyeken azért vannak, mert a beruházás nem egyszerre készül el, és ott volt egy kis késlekedés. Lentről kezdjük az elvezetést, és a régi árkok nem mindenhol tudják ezt elvégezni.

A kúttal kapcsolatban sok rémhír van, de a kút jó. A kút kettős, volt egy hidegvizes kút, aminek jó a hozama és volt egy termálkutunk, amik leromlottak, rossz volt a műszaki állapotuk. A hidegvizes kutat lezártuk, a melegvizeset 2020-ig engedte a hatóság, de árvizes területen volt és a környezetvédelmi területhez is közel volt. Tavaly a hidegvizes kutat helyreállítottuk. A hévízkutat újrafúrtuk, az előző 800 méteres helyett 900 métert fúrtunk. Jó a hozama, a hőmérséklete kicsivel magasabb, mint az előző kúté, 44 fokos, ezért termálkútként tudjuk nyilvántartásba vetetni. Most elindul a gyógyvízzé minősítési eljárás és a szivattyú illetve a környező műszerek kialakítása folyik.

A Termálszálló nem önkormányzati tulajdon. A tulajdonosnak vannak tervei, de ütemezést nem mondtak. A téglagyárat és környékét rendbe fogják tenni. A műszaki állapot alapján elbontottuk a kéményt és az építményeket. Elkezdődtek a tervezési munkák, decemberben megkapjuk a terveket, észrevételezés, egyeztetés, majd engedélyezés. Ófalu turisztikai fejlesztés csomagjában a Minaret és Hamzsabégi tér rendezése mellett a téglagyári terület fejlesztése is benne van. Egyelőre egy büfé tervei körvonalazódnak, a megmaradt szárítóban egy nyitott, de fedett rendezvényteret tervezünk. A Dunaparton egy pihenőterasz lesz a betontömb helyett. A rendezvénytérnél lehet szabadtéri mozi, rendezvény, esküvő. A Batthyány terv keretében lehet rá lehetőség, hogy a vizet hasznosítsuk. A terveket meg lehet tekinteni az építészi irodában.

Az érdi TV-ben van egy Fogadóóra műsor, amiben a polgármester úr válaszol a beküldött kérdésekre. Webinart és FB élő közvetítést is tervezünk. Teljesen egyetértek önnel, ezen rajta vagyunk.

Az Érd Alsói állomás kormányberuházás.

A városüzemeltetés megvizsgálja az említett helyeket, hogy mit lehetne tenni. Az aluljáróból ki és bekanyarodni és jó lenne külön sávon. A tervezők turbó körforgalmat terveznek. A pénz megvan, közbeszerzésen nem volt jelentkező, de reméljük ez minél előbb megoldódott.

A postánál tényleg nem lehet parkolni. Az épület jó, de a parkolás megoldatlan. A Stop Shopban lehet parkolni és átsétálni. Rövid távú megoldás erre nincs. A 30-as táblák kérdése kicsit túlhaladja a mai estét, ez nem csak Érd és nem csak Magyarország. Az utak építésével a sebességgondok is megjelentek. Lakó-pihenő övezetekre lenne szükség, de a sebességkorlátozást nem tudjuk kikényszeríteni.

Eddig is volt levegőtisztaság-mérés a városközpontban és a város több pontján, ezek eredményét el tudjuk küldeni. További intézkedések várhatóak. A levegőtisztaság a kormányhivatal hatáskörébe tartozik, de tárgyalunk, hogy az ellenőrzéseket közösen tudjuk végezni.

A központban két nézet ütközik: vagy az autósok, vagy a gyalogosok ne ott közlekedjenek, ahogy most. A buszközlekedés kicsit problémásabb. A kormány nem nagyvonalú Érddel kapcsolatban, gyalogos aluljárót biztosan nem támogatnának. Itt sok gyalogos jár, itt a lakótelep, a vonat, az üzletek, meg kell oldani az együttélést. Készül az útkoncepció, fel kell mérni a zebrákat. A zebra nem arról szól, hogy csíkokat húzunk az útra. Sok engedély kell, világítás kell, beláthatóság, tervezés. Hosszú és nem olcsó a folyamat. Nagyon sok helyen szükség van rá és lesznek is új gyalogátkelőhelyek.

Sportcsarnok: nem azért nincsenek utak, mert erre költünk. A jégcsarnok és a sportközpont nem önkormányzati pénzből épül. Kellenek ilyenek is egy városban, hogy sportolni, kikapcsolódni lehessen.

A kérdéses járda a képviselői keretből készült és annyira volt elég.

A csatornánál pontosan ki van mutatva, hogy mennyi Uniós pénz volt és mennyit kellett befizetni.

A házszámtáblákról valóban van rendelet, erről is sok a vita. Nem lehet bírsággal fenyegetni, hatósági úton nem lehet a gondolkodást befolyásolni. Próbáljuk ezt majd sulykolni, a médiában többször szóba fog kerülni, de nem akarjuk kikényszeríteni. Lehetne egységes házszámtáblákat is készíteni, ahogy az utcatáblákkal is tettük.

Az Érdi Újság terjesztésével sok gond van. Folyamatosan ellenőrizzük Akárkit bíz meg a kiadó, mindenképpen ugyanaz a cég hordja ki, mert neki van terjesztői hálózata. Az önkormányzatnak nem kellene szórólap-terjesztő céget létrehozni. Jelentség be, mert ebből tájékozódnak az érdiek.

Olvasói levél lehetőségét megkérdezzük ügyvezető úrtól, ez szerkesztői kérdés, erre az önkormányzatnak nincs ráhatása.

Régebbi újságokat mutatott az egyik lakos, 20, 22 vagy 17ezer bekötés van: 20 ezer egy régebbi hír, hogy már ennyien szerződést kötöttek, 22 ezer: a három településen együtt ennyi csonk készült, a 17 ezer pedig csak az érdi bekötések száma. Kicsit összekeveredtek a számok, ráadásul ennél kevesebben kötöttek rá.

Soha senki nem mondta, hogy 300 kilométer út épül 2019-ig. Ennek most folyik a tervezése, már épülnek az utak és 250 kilométer fog épülni 2019-2028 között. Nem tudjuk megmondani a pontos terveket, nem merünk határidőt mondani, mert nagy a bizonytalanság, a határidők, a költségek, a közbeszerzések, a tervezések, az építőipar árai emelkednek, mozognak. Ha van pénz, van terv, van engedély, de nincs két jelentkező a közbeszerzésen, akkor megint ki kell írni, megint pár hónap, megint mennek fel az árak. Az élethez kell igazodni és rugalmasan kell megoldani a feladatokat.

A sportlétesítmények is fontosak, nem csak kő és aszfalt van. A prioritási lista alapján sok mindent lehet párhuzamosan vinni. Főleg, ha azt nem az önkormányzat tervezi-szervezi.

Az önkormányzat nem alkalmaz mindenféle embert, szakmát. Megbízásokat adunk ki, megpályáztatjuk, de nem tudjuk átcsoportosítani, ha mondjuk nem jelentkezik senki útépítésre.

A kutak bejelentésének határidejét módosítanák, mi azt javasoljuk, hogy ne kapkodjuk el a dolgot, reméljük valami életszerűbb lesz a végén.

Nincs olyan, hogy sportlétesítmény miatt nem épül kulturális létesítmény. A tervek szerint lenne egy új kulturális központ, ez kötelezettség is az MJV-k tekintetében. A tervezésre már van pénz, ha megvan, akkor kiderül, mennyibe kerül és tovább tudunk lépni.

A téglagyárnál van egy első ütem, erről beszéltünk már. Van ott is még egy társadalmi vita: nagyobb beépítettség, nyüzsgés, vagy minél kevesebben és nyugisan. A most tervezett létesítmények még mindkettőnek megfelelnek, még elmehetünk bármelyik irányba, amit a lakók igényelnek. A termálvizet is fel fogjuk használni.

A levegőszennyezettség a járási hivatal hatásköre, de egyeztet a két közigazgatási szerv között, amivel ezt meg tudnánk oldani.

Az M7-es zajvédő falról leveleztünk a NIF-fel, nyitottak rá. A Magyar Közút méréseket végzett és az építés után vissza is tettek zajvédő falakat, betették a költségvetésükbe és amint odajutnak, befejezik a munkát. Három helyen lesz kiegészítve.

Van, ahol nem vettük át az utat, igen komoly igénylistát nyújtottunk be és addig nem lesz kifizetés, amíg nincs teljesítve.

Az ideiglenes árkok takarítását az ÉKFI meg fogja oldani.

(Le fogok merülni...)

Az ÉKFI-hez vagy a városüzemeltetéshez lehet bejelenteni, ha a világítást lombok takarják.

Éppen a lakók bizalmát akarjuk megszolgálni, egy órát beszéltünk, hogy milyen fejlesztések voltak, vannak vagy lesznek. Terepen is megjelenünk, de sajnos nem tudunk mindenkivel találkozni.

A közterület felügyelőt nem lehet látni, mert járják a területet, de csak akkor állnak meg, ha okuk van intézkedésre. A jelzőlámpák kérdését megnézzük, a zebrák megvilágítása szabvány szerint zajlik.

A kérdésekre írásban is választ fogunk adni és az erd.hu honlapon is fent lesznek.

(Vége)

Címkék: önkormányzat lakosság közmeghallgatás

2018.11.30. 08:20 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (3) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (5) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (26) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő