Lakossági fórum a volt lőtérrel kapcsolatban - 2018. november 19.

2018. november 19-én, 18:30-kor a Parkvárosi Művelődési Központban lakossági fórum volt. Itt a Facebook-tudósítás némileg szerkesztett és kiegészített változatát olvashatjátok. Néhol lehetnek apróbb hiányosságok, elírások, elértések.

vita.jpg

Jelen vannak:

  • T. Mészáros András (polgármester)
  • Dr Bács István (alpolgármester)
  • Pekár Zoltán (tervező, Pestterv)
  • Dr. Szikora Gábor (a tulajdonosok jogi képviselője)
  • Fehérné Tölgyesi Ildikó (főépítész)
  • kb 50-60 fő lakos, képviselők, érdeklődők vegyesen

(Megjegyzés: a kérdezők neveit nem írtam fel, és a válaszoknál sem tüntettem fel, hogy melyik kitől érkezett.)

Szerintem nincsenek többen, mint az előző fórumon. (Utólag belegondolva sokkal többen voltak.)

Sajnos hangosítás nincs.

TMA bemutatja Parkváros egyéb megvalósult, folyamatban levő, vagy tervezett fejlesztéseit, amikről a kiírás szerint nem lehetne beszélni.

Rövid összefoglaló a Batthyány-programról.

Főépítész asszony: ez egy régi történet, több éve indult, 2012-13-ban készültek a településrendezési tervek.

A terveket a tulajdonos finanszírozta.

Az északi rész Natura 2000 területtel hatályos, ezért felül kellett vizsgálni a terveket.

Az agglomerációs törvény szerint csak 5 hektárt lehet áttetetni, mert nincs a közelében kötött pályás csomópont.

Ezért a területnek csak ütemezett fejlesztése jöhet szóba.

Az összesen 16.8 hektárnak jelenleg 5 hektárját szeretnék lakóhelynek kijelölni.

Eredetileg 14 hektárt szerettek volna beépíteni, ez csökkent valamivel több, mint 11 hektárra, hogy a puffer terület megmaradjon a természetvédelmi területnél.

A terület fejlesztője 3 hektárt átad az önkormányzatnak. Ez is feltétele a fejlesztésnek.

Mindezt településfejlesztési szerződésbe foglalták.

Az Esztergályos utcát faltól falig megújítják.

Ha valami közmű-fejlesztés kell ezen a területen, akkor azt is a tulajdonosnak kell állnia.

2017-18-ban ezek szerint módosították a terveket, közzétették és tartottak egy fórumot.

Volt egy államigazgatási egyeztető tárgyalás, ahol a környezet- és természetvédelmi szervek újabb kikötést tettek a helyi építési szabályzatra, hogy a zöldterületet biztosan ne lehessen beépíteni.

Volt már egy fórum, de a közgyűlés úgy döntött, hogy kell még egy fórum, ami közelebb van a területhez, és időben is jobban idomul a munkába járó emberek időbeosztásához.

A polgármester előadásában volt egy olyan ábra, ami azt mutatja, hogy ezt a területet már eredetileg is felparcellázták volna.

5 ha lakóterület, 1.6 ha zöldterület és természetvédelmi terület, a maradék rekreációs területnek marad.

A beépíthetőség nem lehet sűrűbb, mint a környező területé. Kb 44 telek lesz, kb 65 lakással, nagyjából 150 fő lakossággal.

Következik a tervező előadása.

Ez már a negyedik fórum, az anyagot mindenki ismerheti. Itt sem sokan jelentkeztek, hogy átnézték, miről lenne szó.

Hozzászólás: az előzőről sem kaptunk semmit, bár erre sem, egy értesítést dobott be Havasi Márta.

2007-ben kezdődött az előkészítés, az egyeztetés.

A terület jelentős részét kertvárosias lakóterületnek szánták, ahol esetleg közszolgáltatások, üzletek és szolgáltatók is helyet kaphatnak.

2012-re jutott olyan állapotba, hogy a tulajdonos és az önkormányzat is szerződésbe foglalhassa.

2013-ban felmerült a természetvédelem és az agglomerációs megfelelés miatt módosítani kellett, ismét egyeztetések jöttek az önkormányzat, a fejlesztők és a különféle államigazgatási szervek között.

Megint előkerült az 1920-as parcellázási terv.

Kérdés: erre a területre be lehet majd menni?

Válasz: később erről is szó lesz.

Most az első ütem tervezése történik. A második majd esetleg harmadik ütemben fog kialakulni az egész terület képe.

A közlekedési hálózat jelenlegi tervben rögzített elemeinek megváltoztatása nem szükséges.

Elsősorban az Esztergályos, másodsorban a Festő utca felől lehet majd az Iparos utat elérni.

A fejlesztő zárt területet szeretne, de nem zárkózik el a nyitott területtől is.

Ettől függ, hogy az utakat és a hozzá tartozó közműhálózatot ki építi meg. A fejlesztő ezt vállalta, az üzemeltetéssel együtt.

Kérdés: de ugyanazokat az utakat használják majd, azokkal ki fog törődni.

Válasz: ezzel a fejlesztő és az önkormányzat is számolt, és a fejlesztő hozzá fog járulni a környező infrastruktúra fejlesztéséhez.

A belső utcák 9-10-11 méter szélesek lesznek.

A Festő utcánál egy kis teresedést terveztek, például buszfordulóval.

A korábbi tervekhez képest kevesebb gyalogút lesz, mert a fejlesztő sok területet vesztett.

A tervező javasol egy külön nem jelölt és burkolt gyalog- és kocogóutat a határok melletti nyomvezetéssel.

Jött egy rakás paraméter, hogy milyen telkek lesznek és milyen házakat szabad rá építeni (beépíthetőség, homlokzatmagasság, minimális telekszélesség, telekterület, előkert, stb).

Egyes területeken a hátsókert legalább 10 méteres, amit nem szabad beépíteni, ezzel is védve a természetvédelmi részt.

Még nem lehet kérdezni, de már hamarosan.

A terv elkészült, a fórum azért van, hogy észrevételeket tehessenek, hogy a tervet jobbá tegyék. Nagy mozgástér azért már nincs, lehet finomítani, de körülbelül ez a szabályozási struktúra alakul ki.

Visszavonhatatlan lépés eddig nem történt, az önkormányzatnak egy felelőssége van: folyamatos egyeztetés a fejlesztővel.

Eddig is csak jobb irányba, közösségibb irányba mozdult csak a terv.

(Felvillant egy dia valami busszal kapcsolatban is, de nem láttam jól.)

Mostantól moderált beszélgetés lesz (moderátor: Bács István): nem egyesével, hanem néhány kérdést meghallgatva összegezve adnak választ.

Kérdés: tíz év óta folyik a tervezés, a mai viszonyok mellett negyven perc, míg feljutok az M7-esre. Erre nem gondolt senki, ha már ennyi ideje tervezik?

Kérdés: nem tudom, hányadik fórumon veszek részt, de minden alkalommal sokat beszélek. Ahhoz, hogy bármilyen ilyen változtatás történjen, fórumot kell összehívni, ez kötelező, ha a véleményünkre lenne kíváncsi, akkor az előző nem 10 kilométerre és nem munkaidőben hívnák össze.

A tulajdonos a Geoid-Pld, ami 69 millió forintért vette meg a honvédelmi minisztériumtól, amit az önkormányzat is megvehetett volna, de elkeverte az értesítést.

A cég offshore tulajdonban áll, nem tudjuk, ki a tulajdonos, örülök, hogy itt van a jogi tanácsadó, és végre valaki megjelent itt.

A cég közhiteles adatbázisban beszámolt arról, hogy évek óta veszteséges, és KFT formában már nem is működhetne. 6 ezer forint pénzeszközzel rendelkezett év végén, volt NAV végrehajtás alatt.

69 millióért vette meg és 150 ezer svájci frank hitelt kapott rá.

Hiába tesznek védőövezetet, mert egy lépésre van a határtól, itt védett állatok és növények vannak.

(Városszéli pletyka: a polgármester rokona készítette a természetvédelmi felmérést. A polgármester cáfol.)

Többször is törvénybe ütköztek a változtatások, amit végül az agglomerációs törvény segítségével feldarabolják, hogy törvényes legyen.

A legutolsó egyeztetésen többen nem javasolták a beépítést. Nem az érdi önkormányzat írta elő, hogy itt meg kell hagyni a zöldet, ezt törvény védi.

Felparcellázák a természetvédelmi védősávot is, és a lakókra bízzák, hogy ez tényleg így maradjon.

Ha megépül a hirdoglóbusz, azt végül mi fogjuk fizetni a vízdíjban. Van másik terület is, ahol nem ment végig a kivitelezés és most a lakók az önkormányzatnál veri a tamtamot, hogy nekik világítás kell. A csatornázás is feltétele volt az átminősítésnek, mi kifizettük, ők használják.

Bármi fejlesztés lesz, azt mi fogjuk megfizetni.

Kérdés: volt-e valamilyen tanulmány a közlekedéssel kapcsolatban? A vízzel kapcsolatban volt, ahogy láttuk. Katasztrofális a közlekedés, egy-egy sáv maradt az aluljáró, kérem mutassák meg a közlekedési tanulmányt, ami erre készült.

Válasz: a város teljes területéhez képest ez elhanyagolható terület. A terv készítése közben a településszerkezeti terv és a helyi építési szabályzat lett figyelembe véve. A közlekedés megoldandó probléma, de ezt a település egészén kell vizsgálni, ezt területileg megnézni nem érdemes.

Válasz: lehetővé vált az M7-es csomópont korszerűsítése, ami jelentősen javította a terület elérhetőségét. Nem tökéletes a megoldás. Törökbálint felé is elkészült egy felhajtási lehetőség, ennek jobb kihasználásához még fejlesztés kell a Szövő utca és Törökbálinti utca kereszteződésben.

Nem lehet nyakra-főre csomópontot létesíteni, egy-egy fel- és lehajtónak bizonyos távolságra kell lennie egymástól. Ezeket az évek alatt megvizsgálták. Az önkormányzat nem tud saját erőből előre lépni ezen a téren. De az előző évekhez képest a csomópont sokkal jobb lesz.

Az önkormányzat nem vette meg, erről Csőzik Lászlót kellene megkérdezni (CsL: megkerültek minket!) és nincs közöm a természetvédelmi felmérés elvégzőjéhez (nem volt még a polgármester testvére az igazgató, amikor ezt a munkát végezte).

Ez a fórum egyébként jogszabálysértő, mert ez nem az önkormányzat hivatalos helyisége.

A közművekhez ugyanúgy minden lakosnak hozzá kell járulnia, mint eddig minden esetben. Ennek a fejlesztésnek is hozzá kell járulnia, amit majd az önkormányzat és a vízmű kasszájába be kell majd fizetnie.

Később is be fogja tartani és tartatni az Orbán kormány a rezsitörvényt, 2011 óta ugyanazt a vízdíjat fizetik a lakosok.

Később az egyedi rákötők is hozzá fognak járulni, az inflációval megnövelt értékkel.

2.3 emberrel számoltak egy lakáshoz, mert ennyi jelenleg a hivatalos KSH adat Érdre. 3000 valahányszáz telek van még üresen Érden, ezek még be lesznek építve, van 35 ezer kocsi a városban, 28-29 ezer háztartásra.

Ez nem fog változni, amíg ki nem épül egy közösségi közlekedés. Ezen mi nem fogunk tudni változtatni, ezen csak egy komoly közlekedési fejlesztés tudja majd orvosolni.

Valóban nem az önkormányzat jelöli ki a területet, ami egyébként nem ökológiai folyosó, hanem puffer terület.

(Mindjárt lemerül a laptopom.)

A beruházó vállalta, hogy átad egy jelentős területet az önkormányzatnak. Aminek értéke a beruházással csak emelkedni fog.

Az önkormányzat ezt eladhatja, pénzhez juthat.

A beruházónak csak 11 éve kiadásai vannak, ezért veszteséges. Bevétele nincs, amíg a beruházást meg nem valósítja. A pénzügyi helyzet rendezett, nincsenek adótartozásai.

Kérdés: első ütemben 65 lakás, gondolom lesz egy második ütem is. A jelenlegi tervhez képest mennyire fog még nőni később? Újabb 70-80 ház, lakás, 2.3 ember lakásonként, 2 kocsi lakásonként.

Ez 300 kocsi, el sem fogják tudni adni, mert az új tulajok is megszívják.

(Közben mobilra váltottam, lehet lassú leszek.)

Reméljük, hogy az önkormányzatnak átadandó rész nem lesz terhelt, mint a terület más részei.

A tulajnak elővásárlási joga lesz a telekre.

Mikor kezdődik a fejlesztés, mikor és hány kocsi fog felvonulni. Mi fog történni az ottani ingatlanokkal, házakkal, nem lesz itt értéknövekedés.

Egyelőre 5 hektárt látunk, de a többi tervet is jó lenne látni, hogy ebből mi lesz. Valami makett vagy rajz jó lenne, mert ez így zsákbamacska.

Budapestről hazafelé is nehéz a közlekedés, még akkor is, ha a törökbálinti csatlakozást használjuk. Rövid a lassítási lehetőség, a lejárósáv. Nem lehet eltekinteni a környezettől, nem lehet eltekinteni attól, hogy ezen rész megváltoztatása az egész városra hatással lehet.

Az előző fórumokon is teljes elutasítás volt a lakosság részéről, mert nem látszik a kompenzáció, hogy a város lakóira mért terhet hogyan tudja csökkenteni.

A tervek szépek, de nem hoztak fel olyan terveket, amivel az itt élőket meg tudnák egyelőre győzni.

A több részletbeni fejlesztés meg a törvény kijátszása, ami szerintem csalás.

Ha úgy lesz, ahogy említették, hogy telekhatártól határig utat építenek, járdát építenek, de az egy torzó lesz, se eleje, se vége.

A többit majd az önkormányzat építi meg? Ha busz fog ott járni, akkor pedig a mostani út nem lesz elég. Kinek az érdeke, hogy ez így megvalósuljon? Nem az itt lakók, vagy a majdan beköltözők érdeke.

Válasz: 17 hektár a teljes terület, ebből 12 hektár hasznosítható, ennek 25%-át kérte az önkormányzat, és ha az utat megépíti.

Lehet, hogy azt mondja majd az önkormányzat, hogy eladja, lehet, hogy sportpályát épít majd.

Be lehet rakni egy szabadidőparkot is.

Az értékes kétszikű állományt ki fogja szorítani a többi növényzet, ha hagyjuk elburjánzani. Pontosan tudjuk, mik a védendő és mi a nem védendő területek.

Kérdés: itt fognak járni a nagy kocsik? Ha még ipari park is lesz? Ha leesik a hó, már nehéz feljutni. Hol fog eljárni a sok jármű?

Nem férünk el az úton, két kocsi nem fér el, mi lesz itt a teherautókkal?

Válasz: az Esztergályos utcát teljesen fel fogják újítani, járdával, vízelvezetéssel.

Az utcát folyamatosan karban kell tartania, és ha a fejlesztés kétharmada kész, akkor gyakorlatilag újra kell építenie.

Kérdés: van ennek az öt hektárnak helyrajzi száma?

Válasz: A tulajdonos fog majd telekalakítási eljárásban helyrajzi számot kérni.

Válasz: a beruházás 11 éve nem indult el, és a maradék területhez új eljárást kell kezdeni, lehet, hogy újabb 11 év lesz.

Mindig van ellenállás, most csak szemét van a területen, megkísérelték bekeríteni, de ellopták a kerítést. A beruházó megpróbálta megakadályozni a crossozást, de elbontották.

Kérdés: semmi értelme, amit mond, nem fedi a valóságot. Oldják meg a quadosokat, a szemetet.

Válasz: nem lehet gödröket ásni, nem tudtuk bekeríteni.

Tulajdonos 560 méter utat épít, ami elbírja a terhelést, átad egy területet az önkormányzatnak.

(Elég felfokozott a hangulat.)

Az út gyűjtőút szerű lesz, busz és teherautó terhelésre tervezve. Ha az építési terület 50% kész, akkor teljesen felújítják.

Lesz, akinek ez tetszik majd, lesz, akinek nem.

Kérdés: azért költöztünk az utolsó utcába, mert nyugalmat szeretnénk, légzési problémám van, nem akarunk port, kandallók füstjét. Az utcán most lehet sétálni, a lakóparkot 5 évig építik majd szívjuk a port, járnak a kocsik, és még ott van a második terv

Az utca végén meg ipari park lesz, startup központ, hightech park, ez is az Esztergályos utcán keresztül fog épülni?

Az általam épített házat ki fogja kompenzálni, ha el kell költöznöm? A lámpás autópálya lejáró szörnyű lett.

Kérdés: arról volt szó, ha hátsó úton mennek a teherautók. Ez olcsóbb lenne a befektetőnek is.

Kérdés: többen kérdezték, ki a beruházó és milyen helyzetben van. Erre megnyugtató választ nem kaptunk. Valószínűleg valami pénzügyi forrást von majd be, de az út és az egyéb feltételek előbb fogják elvinni a pénzt. Biztosíték kellene, hogy az ígérteket teljesítik és nem hátrálnak ki.

Válasz: a Natura2000 miatt nem lehet azt az utat használni.

Válasz: még el sem indult a beruházás. Ha beindul, akkor saját erőből, banki kölcsönből és az új lakóktól fogja finanszírozni magát. A szerződésben minden szerepel, az önkormányzat kemény lépéseket tehet, ha valami nem a szerint történik.

Válasz: nem lesz ipari park. Nagy kapacitású szerverpark lesz. Olyan 40-50 munkahely lesz, és iparűzési adó bevétel a városnak.

Erre készült egy tanulmány, ez sem a közlekedést, sem a környezetet nem zavarja majd.

Ipari parkot a város másik felén szeretnénk, ennek előkészítése folyik, itt nincsenek lakóterületek. Kamionforgalom nem lesz, csak amíg épül.

Ennek pont nem mi vagyunk a gazdája, Simó Károly viszi a projektet a valódi ipari parknál.

Kérdés: építési hulladék és kommunális hulladék is van a területen. Egyes polgárőrök is ide hordják és csak mosolyog, ha rászólok.

Kérdés: ha ez nem eldöntött, akkor mit tehetünk, hogy ez ne történjen meg? Van valami esély, hogy a lakosság ezt megakadályozza?

Válasz: nem én vagyok a tulajdonos. És nem én szemeteltem össze. Ne épüljön semmi.

Kérdés: nem kérjük ezt a létszámot erre a kis átmérőre.

Válasz: vagy azt mondjuk, hogy takarítsa ki, kerítse körbe és felejtse el. Vagy fejleszthet és kompenzál valahogy. De olyan kompenzáció nincs, ami mindenkinek jó lenne. Viszont azt sem tudjuk elérni, hogy ezek után a területtel foglalkozzon. A hangulat azt mutatja, hogy nem kell, ezért így nem lesz, nem fogjuk megszavazni.

Önmagában az, amit az elmúlt 10-12 évben csináltunk, az jó. Nem azért, mert választás lesz. Ugyanolyan emberek ülnek a testületben, mint maguk. És mindegyik jót akar tenni a városnak.

Kérdés: most azt mondja, hogy vagy ez vagy az. Pedig sok mindent lehetne ott csinálni, hozzanak ötleteket. Nem a kompenzáció nem elég hanem ezt a tervet nem lehet elfogadni. Ez egy több milliárdos üzlet.

Válasz: az önkormányzatnak nem tiszte építeni, ha akarja eladja, ha akarja máshogyan hasznosítja. Megvettük a papi földeket és építettünk rá. Nem hiszek a szociális bérlakásokban. Az a fajta, az emberek számára is hasznos beruházásokban hiszünk, amit nem feltétlenül az önkormányzat pénzéből hozhatunk létre. Olyan lehetőségeket akarunk teremteni, ami vonzó az itt lakóknak, ami vonzó a vállalkozóknak.

Alacsony az adóbevétel, Érden nem éri el a fejenkénti 20 ezer forintot.

Kérdés: itt nincs szabadidős lehetőség.

Válasz: amit az önkormányzat megvesz, az kidobott pénz. Ezért kell a vállalkozókat bevonzani. Ha oda sportpályát építene a vállalkozó, akkor maguknak kellene kifizetni belépővel.

Kérdés: ide terveztek rekreációs övezetet, lehet ide sportolni járni, de a vállalkozó inkább lakóparkot építene.

Válasz: én ilyet sosem mondtam, ez valami félreértés. Az előző önkormányzatok mondhattak ilyet, ha azok légvárat ígértek, arról én nem tehetek. A múltról ne vitatkozunk.

Válasz: ezen már túl vagyunk, nem lesz lakópark. Nem én fogom megmondani, hogy mi épüljön helyette.

Válasz: van egy terület, nem azért nem talált ki mást 11 év alatt a befektető, mert nem tudna. Hanem mert nem éri meg. Nem fog oda kerítést építeni, nem fogja elvinni a szemetet, előbb utóbb tönkremegyek. A területet elárverezik. Megveszi valaki és kezdi elölről. Évtizedekig nem fog semmi történni, a terület rendezetlen. A legkisebb rossz, ha most ezt a tervet megvalósítja. Különben nem lesz semmi.

Kérdés: tök fölösleges lakossági fórumokra járni, mert ócska politikai csatározás lesz belőle. A közlekedési rendszer nincs megoldva. Vállalkozó vagyok, ha veszek egy telket, nem tartom magam többnek, hogy bármit csináljak. Az is igaz, hogy nem lehet azt tenni, hogy sose legyen senki a szomszédomban. Minden megszűnt, Budaörsön fejlesztenek. Felesleges volt idejönnöm, mert ennek így nincs értelme. Ha sportpálya épül, vagy medence, abba is ugyanannyi beton kell majd.

Kérdés: nem lehetne a saját telkén belül egy saját felvonulási utat készíteni.

Válasz: van itt három védett tölgy.

Kérdés: ügyvéd úr ne idegeskedjen, nyugodtan vezessen hazafele. Fokozottan figyelni fogunk arra, amit itt mondott, hogy nem fogják gondozni.

Címkék: fórum lakosság lőtér

2018.11.20. 09:19 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (3) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (5) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (26) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő