Közlemény T. Mészáros András érdi polgármester 2018. szeptember 5-én tett nyilatkozatával kapcsolatban

T. Mészáros András (Érd Megyei Jogú Város polgármestere) 2018. szeptember 5-én tartott sajtótájékoztatóján a következő kijelentést tette:

A polgármester sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az ellenzék nemet mondott a költségvetésre – a fejlesztések, a város fejlődése ellen szavaztak, és folyamatosan és minden platformon terjesztik a hazugságaikat. Példaként {...} Balla Imrét, „aki sok-sok éve szeretne polgármester lenni, miközben az önkormányzatnak írt nagyon komoly és hivatalos számon kérő levele szerint azzal sincs tisztában, hogy az önkormányzat egy fillért sem kap vissza a személyi jövedelemadóból."

A sajtótájékoztatóról beszámolt az erdmost.hu városi portál még ugyanezen napon.

Nem terjesztek hazugságokat semmilyen platformon, bár a polgármester példákat sem hozott, hogy a gondolkodásmódját követni tudjam. A kifejezetten hozzám kapcsolódó rész pedig egyértelmű hazugságot, súlyos csúsztatást és ferdítést tartalmaz. - Idézem:

1. "sok-sok éve szeretne polgármester lenni" - Legelőször 2017 májusában gondoltam arra, hogy indulni kellene a következő választáson. Hazugság, hogy sok-sok éve polgármester szeretnék lenni.

2. "az önkormányzatnak írt nagyon komoly és hivatalos számon kérő levele szerint"

Az említett levél teljes szövege: adatigenyles.png
(Választ kaptam 2018. május 16-án, komolyan, hivatalosan, amit az önkormányzat engedélyével szívesen megosztok.)

3. "Önkormányzatnak írt nagyon komoly" - Valóban nem jópofiztam, hanem két mondatban leírtam, mire lennék kíváncsi. Tehát az állítás finoman fogalmazva is ferdítés.

4. "hivatalos" - Elvileg minden hivatalos, amit az önkormányzatnak írunk. De a stílusa ugye beláthatjuk, nem nagyon hivatalos. Nem bikkfanyelven íródott, mint általában az önkormányzattól kapott válaszok, amiket én és az emberek többsége hivatalosnak tekint. Tehát ez az állítás csúsztatás.

5. "Számon kérő" - Azt sem tudom, ezt hogyan értelmezzem?! Talán úgy, hogy ha valaki nem alázkodik meg előre, az számonkér? Ez szerintem egy sima érdeklődés. Tehát T. Mészáros úr állítása puszta ferdítés.

6. "Azzal sincs tisztában, hogy az önkormányzat egy fillért sem kap vissza a személyi jövedelemadóból" - Teljesen igaz. Éppen ezért kérdeztem meg olyanoktól, akik ebben a témában jártasak. Engem úgy neveltek, hogy kérdezni és tanulni sosem késő, pláne nem szégyen.

Való igaz, hogy én támaszkodom olyan emberekre, akik a szakmájuknak tudói és az adott témában sokkal többet tudnak, mint szerény személyem. Nem próbálok meg mindent erőből, "ehhez is értek", vagy "nem lehet az nehéz" hozzáállással megoldani. Többször elmondtam, hogy ez az egyik legfontosabb alapelv, ami a munkám során érvényesülni fog, amennyiben a város választópolgárai megtisztelnek bizalmukkal.

Ez az email az önkormányzatnak szólt. Így T. Mészáros András polgármesternek is. A közzétételéhez vagy a tartalmának említéséhez nem járultam hozzá.

A jelenlegi polgármesternek tényleg ennyi fegyvere van ellenem? Pár email, amiben adatokat és információkat kértem az önkormányzattól? Némi sár, amitől csak az ő keze marad sáros? Csak egy béna lejárató kampányra telik, amiben egyértelmű hazugságokat, ferdítéseket és torzításokat próbálnak felhasználni?

Kapott esetleg valami felmérést, ami szerint engem komolyan kell venni? Hogy népszerű vagyok a lakosok között? Hogy nő az ismertségem? Mert nekem úgy tűnik, hogy ez a helyzet. A higgadt és emberi kommunikáció úgy tűnik meghozza az eredményét. Egyre többen tisztelnek meg figyelmükkel, kérdéseikkel és egyre többen intenek rám jártamban keltemben. Nagyon úgy tűnik, hogy sikerült átvinnem azt az ismertségi küszöböt, ami felett a jelenlegi polgármester már nem nemes ellenfélnek, hanem a hatalomféltéstől begőzölt aggyal, már ellenségének tekint. Ennek egyrészt örülök, másrészt elszomorít. Örülök, mert a munkám kezd beérni. Szomorú vagyok, hiszen András több ciklus óta vezeti ezt a várost, így nyilván számítanék a segítségére és tapasztalataira akkor is, ha már nem ő vezeti ezt a jobb sorsra érdemes várost.

A fentiek egy részét készségesen elismerem, nem tudok még mindent, amit egy polgármesternek kellene. De ha egy sok-sok éve (tény!) polgármester csak ennyivel tud előjönni a riválisával szemben, akkor én szégyellem magam, mint érdi lakos.

Nem tudom mire jó egyenesben hazudni, hiszen a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Érd, 2018. szeptember 6.

Balla Imre
(2017 május óta) polgármesterjelölt

Címkék: politika polgármester negatív

2018.09.06. 13:32 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) Facebook (3) facebook (1) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (4) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) lőtér (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (62) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (10) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő