2*2 néha 5

Ezzel címmel készült egy jópofa magyar film az ötvenes-hatvanas években. A film teljes története igazából most mellékes, csak a cím miatt vettem elő.

A címe arra utalt, hogy bár ez egy egyszerű matematikai művelet, néha valami keresztbe húzza a számításokat (a filmben a szerelem), és kicsit más lesz a végkifejlet, mint amit elterveztünk.

Politikában is mondhatnánk, hogy 2*2 néha 5, itt viszont egészen mást jelent. A film címe arra utalt, hogy a végeredmény kicsit eltérhet az elvárttól. Politikában valami olyasmit jelent, hogy a végeredmény pont annyira lehet 5, mint bármelyik másik szám. Lehet 4, vagy 3, esetleg 7, vagy gyakorlatilag bármilyen szám 0 és 8 között.

Nem kell itt valami világ megváltó új matematikára gondolni, ez nem egy új tudományág, ez a tények olyan színben feltüntetése, hogy nekünk legyen igazunk.

Mert a tények tények, de ügyesen tálalva akár egymásnak tökéletesen ellentmondó kijelentéseket is tehetünk. Vagy minimum lavírozhatunk egy kicsit, hogy a mi mondanivalónkat támassza alá.

A politikus általában nem szakember, ha számokról van szó. Csak előad valamit a megfelelő színezettel ellátva. Ezért nem is várjuk el tőle (én legalábbis), hogy számokat, tényeket magoljon be.

Ezért a 2*2 néha 5 elviselhető tőlük. A 0 meg 8 már kevésbé. Mondok egy példát.

Amikor Bács István azt mondta, hogy 150 új térfigyelő kamerát kap majd Érd, és a végén az jött ki, hogy 143 új kamera lesz, az teljesen érthető. Nem ért hozzá, kapott egy számot, felfele kerekített, mert a több kicsit jobban hangzik. Nincs ezzel semmi baj, nagyságrendileg rendben van, nagyon nem tér el.

Persze egy matematikus, egy informatikus, egy mérnök vagy egy könyvelő ezért tarkón vágná, de ez ebben a szövegkörnyezetben, az adott helyzetben és a sajtótájékoztató műfaját ismerve lényegtelen az eltérés.

Amikor viszont azt mondja TMA, hogy 9000 új utcatábla lesz, 15 év garanciával, de csak 4200 lett, 5 év garanciával, akkor mennyi is a kétszer kettő?

Ezeknek a számoknak már közük nincs egymáshoz, majdnem nagyságrendekkel térnek el egymástól, és erre már nem csak egy számokkal foglalkozó vonja fel a szemöldökét. Ez a politikusi számtan. Mondhatnánk, hogy nyomokban igazságot tartalmaz.

Mindig van valami alapja, de akár a végletekig is eltorzítható és kifacsarható azért, hogy megkapja a megfelelő színezetet, amit az aktuális mondanivalónak közvetítenie kell.

Ez talán baj? Nem feltétlenül. Ha a mondanivaló nem arra irányul, hogy a saját inkompetenciáját fedje el, ha nem saját fényezését szolgálja, vagy ha nem csak egyszerűen hazugság, akkor én simán elnézem. Általában megértem, miért úgy adja elő, ahogy teszi.

Akár csendben, akár harsogva, akár tétován, akár magabiztosan, nem érdekel. Csak azt figyelem, hogy mennyire szakad el a valóságtól. Mert 2*2 egyébként lehet néha 5, de nem ez jellemző.

Címkék: politika számtan

2018.05.14. 12:10 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) Facebook (3) facebook (1) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (4) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) lőtér (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (62) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (10) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő