Rendőr, bíró, ítéletvégrehajtó

Az utóbbi időben jó pár olyan téma került reflektorfénybe, ami valahogy bűncselekménnyel, igazságszolgáltatással, vagy hasonlóval volt összefüggésben. Elég csak a zaklatási botrányokra, az ismét előtérbe került érdi csecsemőgyilkosra, vagy a viszkist körbevevő hajcihőre gondolni.

judgedredd.jpg

Magyarországon mindenki ért mindenhez, ez már kiderült. Most is értünk a rendőrök, a bírók és az ítéletvégrehajtók munkájához. Vagy legalábbis jobban tudjuk, mit kellene tenniük.

Rendőr

Sok az önkéntes rendőr. Sokan nem is szeretik őket. Nekem vegyesek az érzéseim, mert van, ahogyan érdemes önkéntes rendőrködni, és van, ahogyan nem szabad. Nem szabad úgy, hogy azzal mi is szabályt sértünk, vagy hogy azzal esetleg veszélybe sodrunk másokat.

Magyarországon jelenleg egy olyan bűn van, aminek a nem jelentése önmagában is büntetendő. Minden más olyan, hogy nem várják el az állampolgártól, hogy közbelépjen, hogy intézkedjen. Nem várják el, hogy leszereljünk egy fegyveres bankrablót, sem azt, hogy a fussunk a betörő után, küzdjünk meg vele és tartsuk ott a rendőrség kiérkezéséig.

De azt sem várják el, hogy a kocsiddal ijesztgesd valamelyik másik közlekedőt. Azt sem, hogy gyengébbeket félemlíts meg, hogy jó útra tereld őket. Azt sem, hogy lapáttal kergesd meg a szomszédot, ha úgy látod, hogy erősen vét a szabályok ellen.
Meg azt sem, hogy minden kuka mellett rendőr álljon és ő tartassa be a rendet.

Azt várják el (én legalábbis azt várom el), hogy egyrészt tartsd be a szabályokat, törvényeket, másrészt meg szólj a többieknek is, hogy tartsák be. Nem úgy, hogy “kitaposom a beled, ha még egyszer ezt csinálod”, hanem kéréssel, kérdéssel, szemöldökráncolással. Úgymond nyugodt erővel.

Rendnek kell lennie, mert senki nem akar káoszt (nem anarchiát, mert az más), senki nem akar szerintem szabályok és törvények nélkül élni. Ezért te is tehetsz, nem is keveset, de túlzásba ne essél, mert te járhatsz rosszul.

Bíró

“Soha többé ne lásson napfényt”, “zsákba vele és a Dunába”, “rohadjon meg az ilyen”. Egyébként békés emberek ilyeneket írogatnak a neten egy-egy bűncselekmény kapcsán.

Már régen túlhaladtunk azon, hogy szemet szemért, fogat fogért. Viszont még nem vagyunk ott, hogy minden tényezőt figyelembe tudjunk venni egy ítéletkor.

Vannak kategóriák, vannak mérhető dolgok (például ki hányszor tört be, mekkora kárt okozott, vagy hány embert ölt meg...), de vannak bőven nem mérhető tényezők is (az áldozat családjának traumája, a keresztbe tört életek, az anyagi biztonság elvesztése…).

Ezekkel jelenleg nem tudunk mit kezdeni, nem tudjuk számszerűsíteni, nem tudjuk teljes mértékben figyelembe venni. Tökéletlen az ítélkezésünk, de jelenleg nincs jobb.

Az első és a második világháborúban gyávaság vádjával kivégeztek embereket. Most már tudjuk, hogy PTSD-ben szenvedtek és aszerint is bánunk velük. Lehet, hogy pár évtized után már percre pontosan be tudjuk számítani, hogy egy bűncselekmény magán a számszerűsíthető tényeken kívül milyen traumákat okozott, milyen mellékhatásai vannak az elszenvedőkre.

Ítéletvégrehajtó

“Kitaposnám a belét”, “felakasztanám az ilyet”, “pofán vágnám, hogy a fogait köpi ki”... már nem csak arról van szó, hogy mi az ítélet, hanem egyből végre is hajtanánk. Nincs mellébeszélés, felvesszük a hóhércsuklyát és meglendítjük a bárdot.

Tényleg bántanál egy másik embert? Tényleg megkínoznád? Tényleg megölnéd? Tényleg képes lennél rá?

Remélem, nem gondolod komolyan. Remélem, hogy nincs ennyi féktelen dühvel, agresszióval és szadizmussal “megáldott” ember. Valahogy nem érezném túl jól magam, ha minden szembejövőben egy vadállatot kellene látnom, aki a hiba legkisebb jelére a torkomnak ugrik vagy kiírtja a családomat.

Majd ha...

“Majd ha a te gyerekeddel történik ilyen”, “majd ha a te szüleiddel teszik meg”, “majd ha téged is így intéznek el”... ahogy kedves irodalomtanárom mondta mindig: neked is csak annyit kívánom, mint magamnak, csak duplán. Így biztosította be, hogy csak jót kívánjunk neki. :-)

Zsebeltek már ki tömegközlekedésen, törtek már be hozzánk, törték már totálkárosra a kocsinkat, kergettek már “másképpen gondolkozók”, volt már csuklótörésem, agyrázkódásom, szóval ilyen szempontból nem vagyok egy szerencsefia, történt már velem baleset, és embertársaim sem feltétlenül úgy közeledtek hozzám mindig, ahogy én hozzájuk.

Ennek ellenére nem kívánok még nekik sem semmi rosszat, nemhogy annak, aki csak egyszerűen nem ért velem egyet, vagy nem ért meg.

Lehet, hogy markáns véleményünk van a dolgokról. Lehet, hogy úgy gondoljuk, mi jobban tudnánk, mit kell az adott helyzetben tenni. Lehet, hogy úgy érezzük, akinek ez lenne a munkája, nem teszi jól a dolgát. Én mindezek ellenére sem leszek és nem is lennék Dredd bíró...

(Mire idáig értem, felmértem, hogy ez egyébként egy hatalmas téma lenne. Amit eddig leírtam, csak jött így szépen sorban, nem nagyon gondolkoztam el rajta mélyebben. Talán legközelebb azt is megteszem és még több részletét bontom ki.)

 

2017.12.12. 07:48 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (3) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (4) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) lőtér (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (62) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (10) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő