Érdi csatornázás a neten

Ezt két részben fogom megírni, mert egyrészt van a csatornázás, mint projekt, és van az Érdi Csatorna Művek. Kezdjük először a projekt oldalával, bár kicsit már okafogyott, hiszen maga az építkezés nagyjából befejeződött.

Az oldal az erdicsatornazas.hu címen érhető el. Elsőre kicsit kaotikusnak tűnik, de aztán mégis helyre kerül minden, ha kicsit hátradőlünk.

A kinézete megfelelő, nem túl csicsás, és kicsit túl egyszerű. Néhány plusz szín jót tenne neki. Wordpressre épül az oldal, láttam már szebb és rondább sablonokat is.

Elég sok információ van az oldalon, szépen kategóriákba rendezve, illetve egy áttekinthető menübe építve.

Az oldal a sok információnak köszönhetően, illetve ennek ellenére is használható, amiben nagy segítséget nyújt a kereső.

Ahogy mondtam, már kicsit okafogyott a dolog, ezért a hírek sem a legfrissebbek, de amíg volt értelme, addig szépen sorban jöttek, megbízható forrásnak számított.

Az oldalon van RSS feed és hírlevélre feliratkozás. Fórum, vagy online kapcsolati űrlap nincs, viszont ellenőrizni lehet a társulat számára befizetett pénzeket, igaz, ez az információ kicsit el van dugva, én jobban kiemelném.

A 10-es skálámon 7-et kap.

(Kinézet 1 pont; általános használhatóság: 1 pont; RSS/hírlevél: 1 pont; tartalom, információk: 3 pont; online szolgáltatások: 1 pont.)

A csapatnak van Facebook oldala is, ami egészen pofásan néz ki. Még most is kerülnek ki hírek, események az oldalra, bár most már jobbára csak médiaesemények.

Vannak saját hírek, és más oldalakról megosztások is. Van rajta információ is, elérhetőségek, minden, ami érdekes lehet.

A 10-es skálán 8-at adok neki, szép oldal, hasznos.

(Kinézet: 1 pont; névjegy: 1 pont; szöveges saját tartalom: 2 pont; fényképes saját tartalom: 1 pont; máshonnan vette tartalmak: 2 pont; összhatás: 1 pont.)

 

Így osztályozok weblap esetén:

  • kinézet: 1 pont
  • általános használhatóság: 1 pont
  • fórum/hírlevél/RSS/Atom/online kapcsolatfelvevő űrlap: 1 pont
  • online kapcsolatfelvevő űrlap: 1 pont
  • tartalom, elérhető információk: 3 pont
  • online szolgáltatások: 3 pont


Így osztályozok FB lap esetén:

  • kinézet: 1 pont
  • névjegy: 1 pont
  • szöveges saját tartalom: 3 pont
  • fényképes saját tartalom: 1 pont
  • máshonnan vett bármilyen tartalom: 3 pont
  • összhatás: 1 pont


Figyelem! A fenti leírtak szigorúan a saját magánvéleményemet (mely némileg szakmai is) tükrözik. Nem szándékom senkit pocskondiázni, lehúzni, csak egy átlagos felhasználó szemszögéből próbálom értékeli a lapokat. Egy weboldal és/vagy Facebook oldal fenntartása munkát igényel, amire erőforrást (minimum emberit) kell szánni. Nem biztos, hogy az adott szervezeteknél ezt akárhogyan is kezelnék, simán előfordulhat, hogy valamelyik munkatársuk viszi "jófejségből", a munkája mellett.

Címkék: csatorna weblap közszolgáltatás

2014.11.10. 14:45 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (1) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (2) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (3) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (2) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (2) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (72) NUTS (1) önkormányzat (62) orvos (1) óvoda (2) pályázat (3) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (68) polgármester (1) polgárőrség (4) politika (15) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (8) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (1) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (22) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő