Így is lehet csinálni...

Múlt hét szombaton hazafelé tartottunk, amikor az Arany János utcánál azt láttuk, hogy egy csapat fiú fújja a falakat. Mármint festékspay-vel. Utána visszamentem és kicsit beszélgettem velük.

Kiderült, hogy ők keresték meg a tulajdonost, hogy itt ez a nagy ronda falfelület, és ők szeretnék felhasználni.

Itt van egy pár kép, miközben még dolgoztak a fiúk. Nem mindenki vállalta az arcát (jobb a békesség alapon), ezért néhány rajzot majd csak a végső galériában lehet látni.

Közben előkerült a tulajdonos is, aki elmondta, hogy ő szerette volna lefestetni a falat, mert elég ronda volt. Össze-vissza volt firkálva, volt rajta macska, motor, egy Arany János portré, mindenféle firka, és nemi szervek.

Tehát a kereslet és a kínálat nagyszerűen összejött.

A fiúk elmondták, hogy ők inkább így dolgoznak. Ahol látnak egy szép nagy felületet, ott megpróbálják felkeresni a tulajdonost, hogy ők festenének valamit. Nyugodtabban tudnak dolgozni, és azt csinálhatják, amit szeretnek. Mindenkinek megéri.

 (Sajnos a korlát nélkül nem lehetett mindet lefényképezni.)

Írhatnék még olyanokat, hogy figyeljétek meg a balról-jobbra a háttérben meghúzódó környezetszennyezés-motívumot, ami a végén a gázálarcos képben csúcsosodik ki, vagy az egyik rajzon levő negatív teret, vagy a gázálarcos képen levő reményt, vagy számtalan egyéb részletet, amiből lehet, hogy én sem mindent vettem észre. De nem teszem, elég annyi, hogy a fiúk értik a dolgukat, és ez már egyértelműen mondanivalóval rendelkező művészet.

Címkék: kultúra pozitív lakosság

2014.09.12. 09:56 Érden Élni Érdemes

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (2) 2016 (1) 2017 (1) 2018 (1) adó (14) alapítvány (14) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) beszámoló (1) birkózás (1) blog (4) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (8) egyesület (3) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (4) ÉrdiPaletta (3) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (4) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (9) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (4) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (56) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (29) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) oktatás (2) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (72) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (13) Szent István (2) szja (3) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő