Iskolaátadás?!?!?!

A kormány kitalálta ugye azt, hogy januártól átveszi az iskolák fenntartását az önkormányzatoktól. A fenntartáson a tanárokat és a dolgozókat értették. Az üzemeltetés viszont az önkormányzatoknál marad, vagyis a rezsi, a karbantartás, és az ezzel kapcsolatos dolgok. Eredetileg a 3.000 fő alatti településeknél ezeket is teljesen átveszi az állam, a többi település pedig dönthet, hogy megtartja-e, vagy ők is át szeretnék adni. 

Érden több, mint 60.000 ember él, ezért a település dönthetett, és a közgyűlés megszavazta, hogy ha lehet, akkor az üzemeltetést is átadják. Ezzel nincs egyedül, a majdnem 500 településből, akik választhattak, majdnem a fele átadná.

A települések listáját most hozták nyilvánosságra, miután többen már mindenfélét vízionáltak.

Az FN24 kérte a listát, de nem kapta meg, bár végül a lista valahogy kikerült. Ebben voltak meglepetések, például az, hogy majdnem száz kis település kérte, hogy mégis náluk maradhasson az üzemeltetés.

Az Eduline is megkapta a listát, és meglepődtek, hogy olyan városok is közöttük vannak, mint Pápa vagy Nagykörös.

Az Index.hu sem maradt le, de ők már jobban körüljárták a témát és kerekebb a kép, hogy a városok nem csak azért mondanak erről le, hogy egyszerűen szabaduljanak, hanem mert eddig is kigazdálkodhatatlan terheket jelentettek ezek az összegek.

A Barikád pedig már egyenesen azt veti fel, hogy erre az állam sem készült fel, és nem lehet tudni, hogy elfogadják-e ezeknek a városoknak a döntését. 

Ugyanis a dolog nem automatikus, hiába kéri az önkormányzat. A kérést megvizsgálják, és egy bizottság dönt arról, hogy át tudják, át akarják-e venni az üzemeltetési terheket is, vagy az inkább maradjon az önkormányzatoknál.

Az Origo cikke szerint nagy a káosz, mert hamarosan meg kellene kötni a szerződéseket, de döntések még nem születtek. Sőt, még megy az ötletelés is, hogy lehet fel kellene emelni a határt, és az 5, vagy éppen a 10 ezer fő alatti lakosú településeknek vennék át teljesen a kezelését.

És éppen elmentettem a bejegyzést, amikor az Index.hu-n újabb hírek jelentek meg. A kormány is úgy látja, hogy elszámolta magát, ezért arra vár, hogy a települések lépjenek vissza. Ha meg nem, akkor a nagyobb településeknek majd be kell szállni valamilyen szinten a költségekbe. Viszont a kisebb települések hiába kérik, hogy megtarthassák, ha a miniszter úgy gondolja, akkor pedig át kell adniuk.

Úgy látom, ez egy igen jól átgondolt, és a szabályok aprólékos lefektetésével készült tervről van szó.

Címkék: önkormányzat pénz iskola

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (2) 2016 (1) 2017 (1) 2018 (1) adó (14) alapítvány (14) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) beszámoló (1) birkózás (1) blog (4) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (8) egyesület (3) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (4) ÉrdiPaletta (3) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (4) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (9) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (4) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (56) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (29) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) oktatás (2) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (72) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (13) Szent István (2) szja (3) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő