Megint voltunk piacon

Egyszer már írtam róla, hogy az érdi piac lassan elhal, bár sok munkával újra lehetne éleszteni. De a tegnapi látogatás meggyőzött arról, hogy most már nem csak arra várnak, hogy kihaljon, hanem aktívan segítik is, hogy elpusztuljon.

Mióta utoljára ott jártam (nyár elején), azóta az úton mindenhova kitették a megállni tilos táblát, kitettek egy rakás jelzőtáblát a "mezős parkolóba" (amit senki nem tart be), és felemelték a parkolási díjat 300 forintra. Elállt a szavam, mikor megláttam.

Ezt mégis hogyan gondolták? Egy nem-adunk-semmit szolgáltatásra 300 forintot fizetni? Lassan oda jutunk, hogy olcsóbb a helypénz (amivel be is lehet menni), mint egy sima parkolás.

A két vasút közötti kispiac nem működik. Egyszer láttam ott egy árust, de ő is biztosított róla, hogy többet nem jön, mert a helypénz drága, és a forgalom nulla. Nyílt egy termelői "piac", ami valójában csak egy kisáruház. Van egy helyi bevásárló közösség: Natúr kosár Érd. Ez utóbbi kettő nagyszerű, és lelkes emberek intézik, de teljesen önerőből, saját időből, saját erőforrásokból. A semmiből hoztak létre valamit, nem kevés munkával.

Ehhez képest a piac ott van, csak használni kellene. Kicsit reklámozni kellene, kicsit a körülményeken javítani, és megint életképes lenne, akár a saját lábán is megállna. De így sajnos ki fog halni, és a mostani rendelkezésekkel ezt csak siettetik.

Címkék: piac

2012.08.05. 10:41 Érden Élni Érdemes

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (2) 2016 (1) 2017 (1) 2018 (1) adó (14) alapítvány (14) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) beszámoló (1) birkózás (1) blog (4) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (8) egyesület (3) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (4) ÉrdiPaletta (3) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) facebook (1) Facebook (4) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (9) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (4) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (56) közmeghallgatás (1) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (29) LED (2) LMP (1) lőtér (2) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) oktatás (2) önkormányzat (63) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (72) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (13) Szent István (2) szja (3) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (11) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő