Értelmetlen jelzőtáblák

Csak én látom úgy, hogy néhol teljesen feleslegesen tesznek ki jelzőtáblákat? Most itt nem arra gondolok, hogy úgysem tartja be senki, hanem arra, hogy értelmetlen az elhelyezése.

Ilyen például a vasúti aluljárónál kitett "tilos a gyalogos közlekedés" tábla. Ilyen jelzőtábla tudomásom szerint nem is létezik. Vagyis minden bizonnyal létezik, hiszen kitették, de a KRESZ nem tud róla. Meg azok sem, akik ennek ellenére ott sétálnak át. Volt lánc is egy ideig, de azt viszonylag gyorsan letépték, és azóta sem hozták helyre.

A másik, ami mindig a szemembe ötlik, az építések miatt kihelyezett 30-as táblák. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de szinte minden alkalommal úgy teszik ki, hogy mögötte van egy utca, ami feloldja az érvényességét. Így teljesen értelmetlen a dolog. Arról már nem is beszélve, hogy akkor is kint hagyják, ha az út állapota nem indokolja, és már napok óta nem dolgoznak rajta, de majd valamikor még vissza fognak jönni.

Ilyen tábla egyébként máshol is van, mégpedig állandóra betéve. A Bethlen Gébor utca-Tompa Mihály utca kereszteződésénél (Érd Felső vaútállomásnál a lépcsőn lemenve) ki van téve egy 30-as tábla, ami valószínűleg a kanyarra vonatkozna (hiszen a másik oldalrók közeledve is így van). Viszont a tábla a Tompa Mihály utca elé van kitéve, vagyis érvényes körülbelül 3 méteren át.

 

Címkék: közlekedés negatív

2010.08.28. 14:20 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) bűnügy (1) csatorna (22) csomópont (3) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (3) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) Facebook (3) facebook (1) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (4) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (3) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) lőtér (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) minaret (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (73) NUTS (1) Ófalu (1) önkormányzat (62) orvos (1) Óváros (1) óvoda (2) pályázat (4) parkolás (1) párt (1) pénz (26) Petőfi (1) piac (5) podcast (71) polgármester (2) polgárőrség (4) politika (16) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (7) RVK (1) sport (9) statisztika (2) számtan (1) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (10) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (2) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (23) weboldal (2) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő