Facebook csoportok

Egy rakás Facebook csoportnak tagja vagyok. A legtöbbet nagyjából követem is. Egyre-másra jelennek meg csoportok nagy dérrel-durral, hogy most aztán ők majd jól összeszednek párezer tagot Érdről és juszt se lesznek olyanok, mint amilyen az XY csoport (általában a legnagyobbhoz hasonlítják magukat).

social_network.jpg

Hogy éppen most mi az apropója annak, hogy írok a csoportokról? A (valószínűleg) legnagyobb érdi csoportot az egyik adminja szüneteltette egy napig. Vagy csak pár óráig, nem tudom, nem követtem percről percre az eseményeket.

Egyből megjelent a trónkövetelő csoport, amit két olyan ember hozott létre, akiket az "eredeti" csoportból kitettek a viselkedésük miatt. Ez rendben is van, mindenki próbálkozik. Ha nem tetszik neki valami, akkor ha tudja, megpróbálja úgy alakítani, hogy jobban tetsszen, ha nem tudja, akkor készít egy sajátot, ami biztosan az ő szájízét fogja követni.

Az érdekesebb az volt, hogy egy az egyben lemásolták a kérdéses csoport nevét, fejlécét és bemutatkozó szövegét, de annyira ügyesen, hogy még az eredeti aláírást is ott hagyták.

Erre persze felhördült az eredeti adminja és jelentette a Facebooknak, hogy ez nem lesz így jó, itt kérem szellemi jogokról van szó. Gyanítom a szellemi tulajdon jogáról van szó, hogy amit valaki létrehozott (bár nem kézzel fogható), mégse tudja bárki csak úgy lemásolni, elvenni.

Most tekintsünk el attól, hogy adott adminok vagy csoportok milyenek, ez teljesen szubjektív. A témám a Facebook és csoportjai.

Minden csoportot létrehoz valaki, mondhatnánk, hogy ő a "tulajdonos". Ez több szempontból sem igaz.

Egyrészt a Facebook nem ismer ilyen fogalmat csoportnál. Vannak adminisztrátorok, vannak moderátorok és vannak tagok. Aki létrehozza a csoportot, az lesz az első adminisztrátora. De ha kinevez további adminisztrátorokat, akkor azok vele egy szinten lesznek, akár le is fokozhatják, vagy ki is tehetik a csoportból. Innen megközelítve tehát nincs értelme tulajdonosról beszélni.

Másrészt a tulajdonos azt jelentené, hogy valami a birtokában van. Természetesen nem fizikailag gondolom, de például egy FB csoportot nem lehet úgy birtokolni, mint mondjuk egy weblapot. Az FB csoport ugyanis továbbra is a Facebook, mint cég tulajdonában áll. Adnak egy platformot amit használhatsz, de annak lehetőségét bármikor megvonhatják tőled. Ha egy csoportot úgy ítélnek, hogy nem megfelelő, vagy sérti a szabályzatukat, vagy csak egyszerűen mert úgy állnak a csillagok, simán megszüntethetik. Még csak kifejezetten indokolniuk sem kell, benne van a felhasználói feltételek között.

Aztán lássuk a szellemi tulajdont a Facebook vonatkozásában.

Az FB szabályzata szerint amit felteszünk, az a mi szellemi tulajdonunk. Minden tartalom vagy információ ami felkerül "a miénk" marad. Kivéve ha elolvassuk az apróbetűs részt. Illetve ha nem olvassuk, akkor sem igaz az előző mondat, csak nem tudunk róla. Az FB már nem azért van, hogy mi jól szórakozzunk. Mi termékek vagyunk a gépezetben, a hirdetés és a bevétel a lényeg. Sokszor változott össze-vissza az FB kinézete és működése az előző években, és mindegyik azt szolgálta, hogy több hirdetést tudjanak eladni és mi több hirdetést "fogyasszunk".

Tehát az FB szabályai között az van, hogy amit felteszünk, az a mi szellemi tulajdonunk. Aztán az is benne van, hogy amit felteszünk, azt ők nagyjából szabadon felhasználhatják ahol, amikor és ahogyan csak akarják. Ha töröljük a tartalmat, akkor természetesen nem. Kivéve, ha azt más is megosztotta, mert akkor tőle vihetik. Innentől kezdve ember legyen a talpán, aki bármit is el tud tüntetni a Facebookról, vagy vissza tudja venni a használati jogot a cégtől.

Plusz apróság, hogy a felhasználási feltételekben az is benne van, hogy más FB látogatók (még a be nem jelentkezettek, vagyis a nem tagok is) hozzáférhetnek ezekhez a tartalmakhoz, és "azt felhasználják, valamint Önhöz társítsák". Érdekes, nem?

Ez csoportokra kivetítve: minden a tied (a közzétevőé), de az FB bármit csinálhat vele, és bárki bármit megnézhet és "felhasználhat". Zárt csoportból ezt persze nem lehet megtenni, de akkor is fából vaskarika ez az egész szabályrendszer.

Hogy sértett-e ezek alapján a másoló csoport létrehozója/adminja bármilyen FB szabályt? Ember legyen a talpán, aki ezt ki tudja bogozni. Hogy etikailag kifogásolható-e a viselkedése? Szerintem kifogásolható, de mivel szinte a vadnyugaton élünk ilyen szempontból, ezért nincs olyan ember aki ezt nem csak számon kéri, hanem ki is kényszeríti a jóvátételt, helyrehozatalt... (nem is tudom, minek nevezzem)

Címkék: Facebook

2017.11.28. 13:31 Érden Élni Érdemes

SZJA 1%-os felajánlás

Kérlek, ha teheted, akkor érdi csoportot támogass a személyi jövedelemadód 1%-ának felajánlásánál! Az Alapítványok/szervezetek menüpontban ehhez segítséget is nyújtunk, valamint várjuk további szervezetek jelentkezését is!

Facebook

Érden Élni Érde(m|k)es

Érden élni érdemes vagy érdekes... szinte minden napra jut valami pozitív vagy negatív élmény. Itt ezekről olvashattok.

Hozzászólásokat szívesen fogadunk emailben, ha pedig szeretnél te is blog bejegyzést írni, akkor kérlek küldd el nekünk a tervezett bejegyzésedet az erdelerd@gmail.com email címre! Köszönjük!

Címkék

1% (1) 2016 (1) 2017 (1) adó (13) alapítvány (13) áram (2) autó (1) Bács István (1) baleset (6) birkózás (1) blog (3) csatorna (21) csomópont (1) egészség (7) egyesület (2) egyház (1) épület (3) Érdekfeszítő (2) ÉrdiPaletta (2) Érd Aréna (1) Érd Nagyállomás (1) ÉTH (2) EU (1) éves beszámoló (2) Facebook (3) facebook (1) Fenyves (1) festmény (1) fesztivál (8) Föltámadott a tenger (1) fórum (2) gyalog (1) heti események (1) híd (1) hulladék (3) Interspar (1) iskola (11) járulékos veszteség (1) játék (2) javítás (6) jótékony (3) kémény (1) kerékpár (7) kertváros (4) kézilabda (4) kiállítás (4) költségvetés (2) koncert (6) könyvtár (2) környezet (1) közbiztonság (10) közigazgatás (1) közlekedés (55) közmű (1) közösség (28) közszolgáltatás (13) közvilágítás (2) kultúra (10) lakosság (24) LED (2) LMP (1) M7 (1) március 15 (1) megemlékezés (1) megye (1) MKKP (1) Modern Városok (1) motor (1) mozgás (2) negatív (72) NUTS (1) önkormányzat (62) orvos (1) óvoda (2) pályázat (3) parkolás (1) párt (1) pénz (25) Petőfi (1) piac (5) podcast (68) polgármester (1) polgárőrség (4) politika (14) posta (2) pozitív (56) rádió (1) rendőrség (6) RVK (1) sport (9) szelektív (1) szemét (12) Szent István (1) szja (2) szociális központ (1) szomszéd (2) szórakozás (6) tábor (1) turisztika (1) tv (1) újság (5) út (8) vállalkozás (2) vásár (4) vasút (7) vekop (1) víz (9) vízelvezetés (1) weblap (21) weboldal (1) záportározó (1) zene (5) Címkefelhő